Bemutatkozás

 

Vállalkozásunk a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. ló mesterséges termékenyítő állomásának telephelyét és tevékenységét vette át 1993-ban., melyet 2017-ben bekövetkezett tragikus haláláig Dr. Magosi Zoltán vezetett.

A 2012-es év egy új fejezetet nyitott a korház történetében, ugyanis sikerült megépítenünk egy műszerezettségében és megjelenésében is korszerű, európai elvárásoknak megfelelő műtőt.

A kórház, a dél-alföldön elsőként, teljesen új lehetőségeket nyitott meg a lovasok, tenyésztők számára, ugyanis a lágyrész sebészeti beavatkozásokon kívül ortopédiai műtéteket is végzünk, melyek közül talán a legfontosabbak az arthroszkópos beavatkozások.

A műtétek mellett legfőbb tevékenységeink közé tartozik a mesterséges termékenyítés, a mélyhűtött sperma előállítás, a fogászat, a sántasági vizsgálat és a röntgendiagnosztika. Telephelyünkön tágas, tiszta boxokban helyezzük el a termékenyítésre váró kancákat, valamint a hosszantartó kórházi ellátásra szoruló lovakat.

 

  






1965-2017

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Szakács Attila- Diplomám megszerzése után rövid ideig a Magyar Tudományos Akadémia Állatorvos-tudományi Kutatóintézetében dolgoztam, de a lógyógyászat iránt érzett elkötelezettségem azonban Mezőhegyesre szólított, ahol 2007 óta élek. 2007 és 2016 között dolgoztam az állatkórházban, melyet kollégám és barátom halála után egy rövid átmeneti időszak óta vezetek.

A lógyógyászat mellett egy kanadai tulajdonú cég telepvezető főállatorvosaként is dolgozom, ahol többek között szarvasmarha mélyhűtött szaporítóanyag előállításáért felelek. Az ott szerzett ismereteket sikeresen tudom a ló szaporodásbiológiában is hasznosítani és az ottani szakmai és műszerezettségi háttérel immár több éve állítunk elő kiváló minőségű mélyhűtött szaporítóanyagot ménektől is, megőrizve és az utókor számára is elérhetővé téve őket.

Legfőbb célunk e lehető legmagasabb színvonalú állategészségügyi ellátás biztosítása a régióban patás barátaink számára, hozzájárulva a kórház és Mezőhegyes jó hírének ápolásához.

 

 

  

 

07-09-18
Copyright © 2013 Mezőhegyesi Ló Mesterséges Termékenyítő Állomás és Kórház.